Sächsische Schweiz

[Egy kirándulás beszámolóval adós voltam egy ideje, hiánypótlás :)]

Első tavaszi hétvégén, amikor 8 foknál több volt (most is kb annyi van), Timi nélkül, de annál több erasmusossal túráztam egyet Dél-Szászország felé.

Drezdának amúgy meglehetősen jó adottságai vannak természet szempontjából, a város nagy része zöld/erdős, illetve a közelben is rengeteg kirándulóhely van. A tartomány egyik legismertebb és legszebb része Sächsische Schweiz. Tehát ha valaki azt hitte volna, nem, nem mentünk el Svájcig kirándulni :)

Találka a pályaudvaron, megbeszélve félre. 25kor még senki nincs ott, csak én meg egy lengyel lány (akivel rögtön összebarátkoztam, Magda). De 30-ra pontosan ott volt mindenki. Aki német. Hát ez már csak így van itt, "rendnek kel lennie".
Aztán mindenki nemzetiségének megfelelő időpontban és ruházatban megjelent. Lehet, hogy sztereotípiák, de azért volt, akiről bombabiztosan ránézésből lehetett tudni, honnan származik. Pl. az egyik orosz lány le se tagadhatná az arcvonásait. Mondjuk ő a kis bőrkabáttal, tigrismintás sáljával és hasonló retiküljével nem kimondottan túrázónak látszott, csak a hatalmas szatyor és tartalma tűnt kb megfelelő kelléknek. Mindenesetre becsületére legyen mondva, végigment a túrán ebben a szerelésben. Még ha meg is kapta a Paris becenevet a túra végére, ugyanis kistükre néha elő-előkerült, ellenőrizve megfelelő kinézetét. De a szekálásra megkapták a fiúk, hogy egy nő mindig nő, és jól kell kinéznie minden helyzetben. Én jól éreztem magam a túrabakancsomban, Paris Hilton meg a tigrismintában, sziklahelyzetben is.

A TU Dresden-es diákigazolványunk egyben Semesterticket is, érvényes minden helyi BKV eszközre,  és még a vonatokra is. Egész Sächsen tartományon belül, szóval nagyon menő :) Vonattal mentünk Pirnáig, ahol is vártunk egy órát, hogy megtanulhassunk rögbilabdával dobálni. Na, meg a buszra is vártunk. Ja, nem csak egyszerűen rögbilabda, a neve Wilson. A fb szerint Heiner fia, életkora azóta: 28 nap. A kis csúcsfejű.

Busszal valami Isten háta mögötti faluig mentünk, és még onnan is gyalogoltunk egy jó másfél órát a szállásig. Mindenhol rétek, csirkék, kilapított békák az úton. Nájsz.

Természetesen két kedvenc német díszpintyünk sem hiányozhatott a túráról, Heiner és John voltak szívesek kitűnő kappanhangjukkal szórakoztatni, az odafele úton végig Madonna Papa don't preach-ét énekelvén, sajnos meglehetősen kevés szövegtudással. Valamint TT-t hiányolva, hangos TIMMMMIIIII felkiáltásokat is hallattak. Azt hiszem vonzom a hülyéket :)

Aznap délutánra csak egy gyors kirándulás volt beütemezve, valami sziklákhoz. A litván lányok méltatlankodtak, hogy mi ebben olyan különleges. Hogy erdőben vagy, friss levegőt szívsz, végre nem betont taposol, és lehet beszélgetni a körülötted levőkkel. Akiknek a nevét úgyse jegyzed meg, jobb esetben talán a nemzetiségét. Vagy hogy melyik koliba lakik. De ha utána szembejön a városban, vagy valamelyik buliban, barátságosan tudsz integetni már valakinek.

A szálláson a litván lányokkal és Magdával voltam egy szobában. Jó nagy emeletes ágyas szobákban, minimalista létrával. És hát.. a lányok is tudnak rettentő hangosan horkolni, az biztos..

Svédasztalos vacsora, azaz jól beettünk. Nagyon jókis hely volt, valami szellemszállás magyarul, de nem sikerült kideríteni, hogy miért is ez a neve.
Estére tábortűz volt a program, szerencsére forralt borral, plusz 20 réteg ruhával, melyek elviselhetővé tették a hőmérsékletet rövid időre. Azért nyár nincs még.

De ott ülve, égeti az arcod a tűz, lefagy a hátad, felnézel és csillagok. Sok. Rengeteg. Tudod, hogy három napig füstszagú lesz mindened, mégis boldog vagy. Már a papa don't preach se zavar. Kezdődik a tavasz és a nyár, és reméljük még sok ilyen estét hoz.

Másnap volt a nagytúra. Miután a  svédasztalos reggelinél ismét a lehető legtöbb tápértéket igyekeztünk magunkhoz venni, útra keltünk az elvileg ~12km-es túrára. Amiből Isten tudja, mennyi lett, ugyanis a túravezető lányok minden elágazódásnál eltévedtek. De valahogy csak megtaláltuk az utat. Minél több kő volt, onnan lehetett tudni, jófele megyünk.



A végső cél Königstein volt, közben érintve minden kőmonsturomot, labirintust és ami csak van. A térség jellegzetessége a hatalmas homokkő tömbök, sziklák, hegyfalak, tényleg gyönyörűek voltak. És miután fél órán keresztül csak mentünk-mentünk felfele, majd még lépcső is, még inkább díjazza az ember a kilátást. Vagy nem :)

A legviccesebb talán a Labirintusnak nevezett rész volt, ahol hatalmas a kőtömbök voltak, kb. 8-10 m magasak. Néhol járatok voltak benne, repedésekből, vagy talán víz vájta ki. Tehát néha kb. 30 cm széles járatokban próbáltuk átpréselni magunkat. Majd a végén rájöttünk, h meg is lehetett volna kerülni. :) Kedvelt turista látogató hely lehet, mert folyton kisgyerekek rohangáltak mindenfele. Amikor át kellett jutni egy ilyen hasadékon, behúzott hassal, táska fej fölött, megmagyarázta, hogy miért csak a gyerekek mászkálnak itt fel-alá. A méret a lényeg :)

Kennenlernen wochenende volt, tehát igyekezett az ember többmindenkivel beszélni. Ismét előjött a német-angol nyelvváltogatás.. hát azt kell hogy mondjam, hogy ez egyik nyelvtudásnak  se tesz jót ez. Amit eddig tudtam németül, az akkor épp angolul jut eszembe, és fordítva. És ehhez még hozzájön a különböző akcentusok, Celine a francia-németjével, John a sächsische-kanadai-németjével, még Valeriy kellett volna a maga orosz angoljával, akkor beadtam volna a kulcsot :)

Végül csak megérkeztünk Königsteinbe, ahol fagyival próbáltuk éhségünkön és kimerültségünkön segíteni. A reggeli svédasztalra már csak foszlányokban emlékeztünk. Tömött vonattal haza, a hűvös-napsütéses hétvégét ezek szerint mindenki kirándulással tölötte. De a családosok biztos, helyet alig találtunk. Körülöttünk mindenhol 0-6 éves gyerekek, akik mind torkuk szakadtából üvöltöttek vagy csak szimplán kiabáltak. És én visszasírtam a papa don't preach-et..

De összességében nagyon élveztem, a kirándulás nagyon király volt, Muskelkater nem is volt nagyon másnap (szószerint: Izom másnaposság :)). Remélem lesz még hasonló. Én ottleszek :)

Végül még pár, Magda képeiből: