2011. július 29., péntek

Haza

A blog telephelyet vált.
Avagy hazamegyünk. Így hirtelen vége szakadt ennek a félévnek, észre se vettük, meg se szoktuk, és már is haza. 4 és fél hónap, mintha egy álomnyi idő lett volna. Egy meglehetősen színes és vidám álom. Amiből nagyon furcsa lesz felébredni..

Búcsúzkodni legközelebb, lesz még olyan bejegyzés is szerintem, mindkettőnktől. De most még túl hirtelen minden. És mindjárt szét kell szednem a gépem, mert költözködés indul, Hausmeister pár óra múlva jön, és átveszi a kulcsokat..

A blog élni fog még, ugyanis neveztünk a GoldenBlogra, helyi.érték kategóriában, lesz Erasmusos különdíj elvileg, szóval olvassatok, szavazzatok Ránk!! :)

Majd jövünk, megnézzük a hazai nyár melegebb-e, mint az itteni :P

Timi & Nóri

2011. július 26., kedd

Freihandzeichnen & TAPE

Avagy ismét egy sulis, épp a Grafik Gestalt.ot meg a Freihandzeichnen házikat kéne leadnunk. Utóbbiból azt a 120 db szabadkézi rajzot, amit a félévben teljesítettünk/kellett volna. Plusz két plakát. Juhú..

Átlag hetente 10 rajzot kellett (volna) produkálni, az órát is beleszámítva, csak mi párhuzamosan kéthetente másik órára is jártunk, szóval van lemaradás.. Plusz így sajnos pont a lényegről maradtunk le, azaz a véleményezésről. Ugyanis minden óra azzal indult, hogy mindenki kipakolta a rajzait és végigvettük, melyikben mi a jó, mi rossz, hogyan, mint kéne. Gyorsan, lazán, kevés vonallal, pontosabban, ceruzát hegyezni. Naja. Van hova fejlődni. És itt lehet forgatni a lapot, golyóstollal rajzolni, A4esre, bármire és bármivel. A kulcsszó, gyorsan. Meg abstrachieren.  Ha természeti formát rajzolsz, ha kötélcsomókat, ha embert. A szisztemet keresni benne. Voltak az állatkertbe is állatokat rajzolni, sajnos erről lemaradtunk.



A Tape-ezés is így sikerült. Avagy megtudtuk, hogyan is használják ezt autóformatervezésnél pl folyton, vagy bármi másnál. Miért is nem hallottunk mi erről korábban? Lényeg a lényeg, megvettük, kipróbálhattuk, az Achterbahn projekt keretén belül. Nagyon aranyos volt a sok srác, hogy mindegyik nézegeti az ülését, hogy lenne jobb, guggolva, alulról, felülről. És igazából egy falat ragasztgatunk.. Amúgy király volt, nekem tetszett. Az egész alapja annyi, hogy falra fel a rajz oldalnézetből, rá zsírpapírszerűség, jól rögzítve, hogy ne mozduljon el. Majd erre rá a tape szalag. Jól lehet ívekkel, lekerekítésekkel játszani, megvan a rugalmassága és alakítási szabadságfoka. Ha kész, esetleg jöhetne rá még egy réteg, és újabb módosítások, variációk.


Mert a szabadkézi rajz nem abból állt, hogy csak lerajzoni valamit. Két, végülis tervezési szálon futott a félév, de kevésbé az ötleteken volt a hangsúly, inkább a vizualizáción. Egy hullámvasút-ülés és egy elektromos benzinkút szerűség. Hát az Achterbahnt már nagyon utáljuk.. komplex, összetett forma, rajzolni is nehéz, téma se anynira egyszerű.. azért rajztechnikailag van hova felzárkózni.

Zeichnen-zeichnen-zeichnen, nálam már csak 10 rajz van hátra.. meg az egész Grafik házi :S
Last minute itt is last minute...

2011. július 24., vasárnap

napi bringa

Csak hogy lássátok, nem csak a mi bicajainkon vannak menő állatos dudák. Van aki máshol hordja :)
Ráadásul nagyon Drezda-tudatos bicaj, sárga-fekete teljesen :P



Amúgy már városszerte ismertek vagyunk, múltkor hazafele egy grillezésből egy srác megkérdezte tőlem, mikor meglátta a békát, hogy nem a Fritz-Löfflernél lakok-e. Meg hogy van ott még egy kacsás bicaj is. És hogy bocsi, de múltkor hazafele éjjel megpróbáltak zenélni rajtuk.. De hogy sajnos ugyanolyan a hangjuk.. Menőbb lenne, ha brekegne az enyém, Timié meg hápogna, tény :)
De jönnek a dudák haza, méghozzá biciklistül úgy néz ki, juhúúú!

2011. július 21., csütörtök

proE

Álljon itt egy bejegyzés annak tiszteltére, hogy vizsgaidőszak van. Tegnap meg proE vizsgán kellett volna lennünk. Tehát gépész különkiadás a mai mese, avagy hogyan használjunk német 3D modellező programot :)

Ugyanis itt a programokat is németül használják. Hát ez volt az első sokk nekünk az első órán. A második, ami inkább vicces, hogy még a billentyűzet is német. Steuerungstaste.. Schön :) A német windows már fel se tűnik..
A félév elején felvettük a Konstruieren mit CAD-Systemen c. tárgyat, mondván proE, nem lesz gond. Hetente eljártunk a Südhöhe magaslatán fekvő épület CAD Pooljába. Úszni lehet a 3D-ben :)) De legalábbis egy elég nagy terem, kb 50 géppel. Ha időben érkezel, akkor van esélyed a Dell gépekhez leülni, amihez hatalmas király képernyő jár és win7. Először akkor egy sikerült ilyennél ülnöm, amikor 2 órával korábban ott voltam véletlenül.. Mert a páros és páratlan hetek nem olyan egyértelműek mindig.

Elvileg a proE-t nulláról kezdtük, azt hittük, unatkozni fogunk, meg hawaii, sima lesz. És a Catia óra rosszkor volt (értsd, péntek 7:30-9:00 :)), így maradtunk proEnál, legalább majd bírjuk követni. Hát.. amit mi 2 féléven keresztül tanultunk, azt kb lezavarták a 3. hétre..  Az otthonihoz képest azért itt emelt óraszámban van, felváltva heti 2, ill. 2x2 Duplaóra. Kevés regenerálódási szünettel, néha durva tempóval. Magyarul is minden 5. percben elvesztettük a fonalat, képzelhetitek itt mi volt. Mondjuk volt, amit itt jobban értettem, mint otthon, amíg a logikát bírod követni, nincs gáz.
 Egy kis ízelítő:
http://www.cad-lan.mw.tu-dresden.de/FAQ/proe/quick_reference.pdf
Most mondjátok, hogy nem szép :)

Aztán később itt se értettem egy kukkot se. Mindenféle analízisek, MathCAD kiegészítők, kattintásokat se bírtam követni. Néha meg-meg világosodtam, és nem csak nyomkodtam a printscreen gombot.. Mert paralel program a Paint, a leghasznosabb mérnökprogram. :)  Hátha otthon kikuszálom.. Amiket azóta se nyitottam meg, csak most a képekhez... Gyönyörű ez a nyelv, nemcsak pop dalokban, hanem program funkciókban is :) Najó, a A végesellllllllemet azért bírtam követni :P Tuti jók vagyunk már végeselllemes hállllló generálásban :)
Házi feladatnunk itt is egy teljes bemodellezést, mindenféle analízissel, struktúrával, animációval, ésmégfenesetudja. Elvileg gyakorlófájlok, házi minták, mindent meg lehet nézni meg letölteni neten, de az elkészítéséhez a motivációt nem segítette nagyon :)

 (Remélem a képeket most meg lehet nyitni teljes nagyságban, mert úgy van értelme..)

Az alábbi funkciók és kifejezések helyes megfejtőinek egy ingyenes német proE kurzust tartunk :)
  • Interne Skizze definieren
  • KE-Elemente
  • Strg+Alt+Entf.
  • Zug-KE mit variablen Schritt
  • krümmungstätig
  • Verschiebungsrandbedingungen
  • Kraft-/Momentbelastung
  • Ermüdungsanalyse
  • Wechsendatenträger entfernen :)

2011. július 17., vasárnap

Kupakfoci

Az idő meglehetősen nem kedvezett az idei foci szezon rajongóinak. Szakadó eső, hideg, szeles júliusi nap volt. De ez nem akadályozta meg, hogy a nyár legfontosabb mérkőzése megtörténjen. Németországon a világ szeme, a mai meccs tétmeccs.

 És ha valaki azt gondolná, hogy a németországi 2011-es női futball világbajnokságról van szó, aminek szintén vannak meccsei a városban, hát nagyon téved. 
A helyszín egy sokkal kisebb stadion, de annál biztosabban védett a külső elemek sújtásától, történetesen a konyhánk. Összecsaptak a kupakok, Feldschlößchen Pichmännelei két részre bomlottak, Pilsner vs. Export-Urbock csapatra, mezszín szerint oszolva.
Természetesen kiegészülve olyan nagyreményű importált játékosokkal, mint Beck's, Schöfferhofer, avagy Felsenkeller, Pilserék örök klasszikusa. Szerencsére budensliga séró nélkül, szép cakkosra szabva, egyformán. Változik a foci divat is, hiába.


A csapatok rövid melegítés és taktikai szabálymegbeszélés után felkerültek a pályára. (Persze csak miután annak főbb vonalai és kapujai megfelelően rögzítve lettek)
Bíró a kemény arcvonású Tequila Olmeca, pálya szélén rendíthetetlenül figyelve a szabálytalankodókat. Kezdősípjára elindult a meccs, mely kezdetben kissé kaotikus. Szabályhiányosságok, eszeveszett rohangálás-becsúszások, kapkodás, majd lenyugodtak a kedélyek, és megkezdődött az igazi játék.

A meccs kezdetén Pilsner csapat meglehetősen szárnyaszegettnek hatott, a labda szinte csak az ő térfelükön volt, és veszélyesen közeledett Urbockok rohama, akik gólra is váltották a közeledést. 1-0

Pilsner csapata többet birtokolta a labdát, de nem jutott el a kapuig, Erdingeren mindig fennakadt a labda. Hasonló bénáskodásból még egy gólt kaptak, Pilsnerék Radlere meglehetősen fiatalka volt, hogy bedőljön Urbock csk. trükkjének. 2-0.

Ezután összeszedte magát a világos mezes csapat, előretört a kapuig, mégis még pár percet kellett várni, hogy gólt tudjanak szerezni. Az igazi Dresdner Pichmännel azért csak barátja a sportnak! 2-1.

Innentől eseménydúsabb a meccs, kis szabályrásegítés után, ami szabadabb mozgást engedélyez a játékosoknak, van itt már rohangálás a pályán!

Kapura lövések is, mindkét oldalon, de csak az Export-Urbock csapata tudja gólra váltani, hiszen kapusuk Duvel, a holland importált kivéd mindent, egyszerűen érzi, hova kell helyezkedni. Becks így kulcspozícióban, lepasszolja, Export lő, megint gól! 3-1

Pilsneréknél Eibauer öreg már ehhez a játékhoz, elszedik tőle a labdát az Export srácai, előrejátsszák. De miután Bibop-cola, az Urbock csapat fekete játékosa elbénázta a lövést, feltámadnak Pilsnerek, és jól fut a Radler fiú, lepasszoja, Freiberger lő, és gól! 3-2

Olmeca könyörtelenül fújta be a szabálytalanságokat, Product des Jahres, pilsnerék kapusa aggódhat, szögletből veszélyes helyzetek vannak, kapott már gólt innen. Hírneve nem tűnik megalapozottnak, ezen a meccsen nincs szerencséje. Fáradtság látszik a fiúkon, egyre pontatlanabbak a lövések. De ismét helyzet, Dreher Antal, a magyar fiú szalad, jól mozog, kicselezi a védősort, gólpasszt is ad, melyet Erdinger könyörtelenül gólra vált. A közönség őrjöng, a stadionban fergeteges a hangulat. 4-2

Pilsnerék próbálkoznak új taktikával, hogy életet leheljenek a csapatba, de ma egyszerűen az ellenfél vegyes csapata megállíthatatlan. Ismét Dreher-en a sor, előretör, és középről lő egy bombagólt, kivédhetetlen! 5-2

Utolsó percekben sikerült még helyzetet csinálnia az aranyszínű csapatnak is, de nem sikerült gólra váltani. Olmeco lefújja a meccset, a győztes csapat ünnepel, Pilsnerék szomorúan levonultak a pályáról. A kijelzőn az eredmény nem csal, eléggé kikaptak ezen az esős júliusi hétvégén. A végeredmény Pilsner - Export-Urbock - 2:5

A mérkőzés legjobb játékosa a győztes csapat kapusa, a holland Duvel lett. Hiába, tud az emigráns fiú. Képünkön láthatják a labdával, és a magyar fiúval pózolnak, örvendve a győzelemnek. Zendüljön az örömóda, Deutschland feiert Fußball!



Avagy egy esős vasárnap nálunk, előző napi buli után :)
(Pláne, ha vendégek vannak, és nem lehet mit csinálni)

2011. július 14., csütörtök

ice ice ducky

az otthoni helyzetre való tekintettel álljon itt a jeges poszt. innen-onnan érkezett panaszok, és mr2 információs forrásukból tudjuk, hogy otthon mondhatni úgy "meleg van". itt ma megint csak 20°C. ámde, egy kis kacsajégkocka nem árthat. tesztelni kellett a berendezést, ami a Rédly család szoros együttműködése nélkül nem lehetne most az enyém. hát mekkora király az ilyen? kösziii :)

2011. július 13., szerda

Bicajoooooooom no.2.

Illetve bicajozások. Ugyanis új biciklim van már egy ideje, ugyanis előző kitűnő vétel kicsit megadta magát. Történetesen a váza elrepedt, majd szépen keresztmetszetben eltört. Ennek ellenére használtam még jópár hétig a kék Classic-ot, mert lehet kapni kék szigszalagot a Conradban a szomszédban. :) Amúgy használható, mert női váznak hála, közel van egymáshoz a két becsatlakozó rúd, és összetartja.. Tanult műszaki értelmiségnek párja nincsen ugyebár.

Újabb szerzeményem természetesen szintén a flohmarktról van, honnan máshonnan :) Kb véletlenül találtam. Nem volt semmi épkézláb bicaj, a legeslegvégén láttam meg ezt, azt hittem valakié, és csak le van támasztva. De kiderítettem, hogy eladó. Viszont alkudási technikámon van még mit fejleszteni. Ugyanis megkérdeztem, hogy mennyibe kerül. - 10€. - ?!??!!  Rögtön visszakérdeztem, hogy mi a baja, hogy csak ennyi. Rossz magyar beidegződés. Túl olcsó, át akarnak vágni tuti. Hát mire mentem vele két kört, már 12€ lett. De lakattal együtt. Hát így jött velem e lila csoda, bevásárlós-csajos kormánnyal, félig működő dinamóval, de nem törött vázzal! Egy kis rozsda kell, az csak a patináját emeli. :)


Plusz egy nagy előnye lett a vásárlásnak: így plusz egy canga állt a házhoz, szóval van vendégbicikli. Sőt, kettő is, mert a Yura bicaját is elkértem, úgyse használja. Mert hogy szerinte nagyon tragacs. Hát.. szerintem jobb állapotban van, mint bármelyik másik a bicajgyűjteményünkbe.. Orosz fizikus, inkább no comment.

Tehát ha 2-nél nem több vendég van, akkor közlekedés megoldva. Kinga és Pásztor tesztelték, túlélték, szóval kiválóan teljesítik a szolgálatot a  drótszamarak. Illetve a kék turbózott kibírta Julit, Gábort, Kingát, Valeriyt, Timit egy bicajtúrán, most Tomi után kezd haldokolni. Azt hiszem a "fesztiváltelefon" jelzőt kibővíteném és bevenném a "fesztiválbringa" kategóriába. Aki még életében használni akarja, igyekezzen ;)


Ja, termesztésen felturbózva egy békás dudával. Brekk. Nagyon menő. Hatalmas előnye, hogy bárhol rögtön kiszúrjuk a biciklijeinket, azaz Timi kacsáját és az én békámat :) És nem sokan értik, miért is jó hatalmas színes duda egy bicajra. Amateurs.

2011. július 9., szombat

Lübeck és a Balti-tenger

adós vagyok még a Hamburg-trip utolsó napjának beszámolójával.

úgy volt az, hogy Nórival mi már itthon arról álmodoztunk, hát hogy ha olyan közel leszünk, akkor már biztosan kimegyünk a tengerpartra is, mert ez egyértelmű. volt.. nekünk. nem úgy Psomeknek. két nap bizonytalanságban élve, majd egy hazautazást megelőző esti whiskey ivás közben próbáltuk megvitatni a továbbiakat. Psomek és Magda vidámparkozni akartak, mi töretlenül tengerpartozni, Tomek volt a csendes segítőnk, a gyenge láncszem. Legnagyob szerencsénk azonban mégiscsak az volt, hogy nem foglaltak le jegyet a vidámparkba, és így még ők is drágának tartották. nyertünk. a királyságos szállásunkat elhagyva tehát beültünk a kocsiba, és irány észak.

mivel végül a Balti-tengert választottuk, és arra útba esett Lübeck, így megnéztük. egyikünk sem tudott túl sokat a városról. nálam földrajz órai foszlányok voltak kikötőváros mivoltáról. most már utazásunk legszebb meglepetésének tartom.. nagyon kedves kis városka, kicsi szép utcákkal. és bár északon voltunk, nekem ebben a német városban támadt egy piciny mediterrán érzésem. Egy kis gugli után után kiderül, hogy Lübeck a Trava folyó mentén fekszik, a Hanza-szövetség központja volt, valamint építészeti remekei miatt a Világörögség része. A Balti-tenger legnagyobb németországi kikötője található itt és a városban kb. 200 ezer fő lakik. nem sok időnk volt, de ez is elég volt egy apróbb kis szerelemre. leginkább azokat irigyeltem, akik egy olyan udvarban laknak, ahova az utcáról egy 1 méter magas kis „alagútban” lehet átmenni.


Ezután a part felé vettük az irányt, ahol Niendorf falujában lyukadtuk ki. bár szívem dél felé húz, azért nem sajnálom azokat sem, akik a parti villákat birtokolják. na de szóval: homok, tenger, mi kell még? esetleg fürdőruha. amit okosan nem vittünk. de volt „majdnemfürdőruhánk” :) bár nem volt meleg, a víz pedig kifejezetten nem volt az, bele kellett menni. és megérte. volt virágmintás medúza is, ilyet sem láttam még nagyon. kis cuki. kifejezett strandidőnek nem nevezném az akkori állapototokat, de az elmúlt első júliusi hétvége után amikor 13°C volt Drezdában, szinte visszasírtuk. egy a lényeg. a tengernél még mindig nem sok jobb dolgot tudok. jó, a Balatont ;)


2011. július 4., hétfő

ESNters & Flaggeparade

Előző hétvégén Drezdába özönlött egy adag német, és még egy nagy adag Erasmusos. Ugyanis Drezda volt idén az ESNters the city. Hogy mi is ez? Az ESN az Erasmus Student Network, akik a bejövő erasmusokért felelnek. bulik, kirándulások, információk, stb. általában felsőoktatási intézményhez kötődnek. Tehát Németországban van pár. És ha nem is az összes, de azt hiszem 6 város ESNesei voltak itt hepajkodni egy nagyot. Állítólag nagyobb móka, ha egy másik városban van, mert akkor mi is utaztunk volna.. De így meg helyben volt :) Szóval a hétvégén megvolt a németek aktuális havi gőzkieresztése.
Mert ugye már rájöttünk, hogy annyira nem egy bulis nemzet. Állítólag partyfélév az erasmus, hát itt még túl sok jó buliban nem voltunk.. Átlag havi egyszer van valami nagyobb rendezvény, pl. Nachtwanderung, vagy BRN, akkor viszont ereszedlahajam. Tömbösített bulizás:)
Ja, vagy még ha meg is van minden körülmény ahhoz, hogy bulizzanak, értsd, jó helyszín, embermennyiség, akkor meg a zenével szúrják el teljesen. Ez történt most is első nap. Aztán második nap csak sikerült végre egy értelmes bulit összedobniuk.. De azért megint a lengyelek és magyarok maradtak a party végére.. Első világosban hazasétálás megtörtént. Esőben, 15 fokban. Mert június van és nyár..

De ami érdekesebb volt, az a Flagge parade. Dresden wird bunt! Azaz városon végigvonulás, zenével, zászlóval, hangulattal. Mutatva, milyen jó dolog nemzetközi közegben lenni. Hát egy élmény :) Csilla jóvoltából volt egy hatalmas magyar zászlónk, amint a felmosónyélen kitűnően lehetett lobogtatni. Kis ország, nagy zászló. :)  Meg nálam egy kisvitorlás zászló otthonról, jól fel voltunk szerelve. És vonzotta a magyarokat..

Egyik kedvencem volt, amikor rohan felénk egy srác, kézenfogva lobog utána a barátnője:
- spricht ihr ungarisch?
- ja!
- komolyan?? :)



De a legjobbak a már kicsit becsiccsentett olaszok voltak, akik a hátamon lévő kis piros-fehér-zöld zászló láttára mindig jöttek, hogy ó, hát Italia, meg éjjjj, forza, stb. Majd amikor közöltem velük, hogy másik irányból nézzék, azzal teljesen bezavarodtak. B verzió, amikor már a címeres magyar zászlóra is azt hitték olasz.. :) Apropó címer. Egyik cseh srác azzal kezdett el poénkodni, hogy mi az a magyar címerben a kettős kereszt? Szlovákia?? Namondom, téged verjenek meg ilyen kijelentésekért, halkabban :)
Amúgy meg szlovák-magyar teljes barátság, legyőztük Dániát is!! (lsd. kép :))
A tarka karaván átvonult a Carolabrückén, túloldalra, Bahnhof Neustadtig. Jókis hangulata volt az egésznek. És annyira jól átadta az egész új fiatal generáció nemzetközi világszemlélet lényegét. Emberek, nyitottság, érdeklődés, beszélgetések. Akárki mellé sodródtál, szia, honnan jöttél, tökjó, meddig vagy itt. Milyen is a lobogótok, melyik városból jössz, igenismerem, sosehallottam, biztosszép stb. Majd mész tovább, és más nemzetbe futsz. Német, chilei, olasz, cseh, szlovák, lengyel, mexikói, azerbajdzsáni.. és nem mentél 3 méternél messzebb. Spaß :)
Ami még furcsa volt, hogy itt a rendőrök a barátaid. Folyamatosan kísértek minket meg minden kereszteződésben minimum egy motoros rendőr. Minden második ember leállt velük fényképezkedni, jól tűrték, van aki még mosolygott is :)

Bal alul.. akkor most hogyvolt az az anschluss? :))

A végére két videó, csak a hangulatról. A feltűnőségi viszketegségben szenvedő szőke leányzó mindig mindenben első volt és ott kell  lennie, nem ő a lényeg :) Aki szemfüles, a második videó végén megpillanthatja a magyar zászlót a háttérben.


 
I'm just came to say hello!